Blog zseniknek

Teljesen véletlenül megtaláltam életem eddigi legviccesebb dolgát.

MINDENRE választ kapsz itt:

http://jezusvalaszol.blog.hu/

Ettől a fickótól lehet kérdezni:

a TV Paprika iránt. Életem napfényes időszakaként tartom számon, amikor otthon volt TV Paprikánk (meg pénzünk a pofátlanul drága kábeltévére).

Azóta is hiányzik, sőt, mióta láttam a pr-filmjét az egyik agypusztító adón, sőt, határozott irigykedést is tapasztalok magamon, ugyanis egyre izgalmasabb és színvonalasabb műsorokat vetítenek és készítenek. Rohadt szar így az élet, TV Paprika nélkül…

Nekem már csak a gasztroblogok maradtak, azokat böngészem, olvasgatom, tanulmányozom, nézem nyálcsorgatva. És persze tanulom az új meg új technikákat, trükköket, tippeket, és álmodozom arról a jövőbeli időszakról, amikor lesz nekem is kézimixerem, mérlegem, jófajta edényeim, mérőpoharam, kenyérsütőm, meg pörgettyű a seggemen.

Íme, lehet verni a frissen belinkelt gasztroblogokra.

A sors kegyetlen fintora továbbá, hogy a TV Paprika gasztrobloggerekről forgat sorozatot.

Kevés számú olvasóm megnyugtatására közlöm, hogy túléltem a manduláim kivételét, és most már mandulák nélküli életre fölkészülten, gyógyulóban nézek új kalandok elé.

Eddigi életem során csak egyszer kerültem közeli kapcsolatba a kórházi léttel, akkor sem a magam baja miatt. Most tehát a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy milyen ellátásra fizettem a tb-t dolgos éveim alatt. Hát, mínuszos a mérleg.

A magyar kórházi rendszer nagy előnye a szabad orvosválasztás miatti rugalmasság. Így történhetett velem, hogy állandó vidéki lakcímmel egy belvárosi orvos ajánlására egy budaörsi rendelőből utaltak be a műtétre, az előzetes vizsgálatokat egy zuglói rendelőben végeztem el, majd egy budai kórházban műtöttek. Kalandos volt, de én biztosra megyek.
Szóval ott fekszem a műtét napján, persze nyomokban sem hatott a műtét előtt kapott nyugtató, úgyhogy némi izgalommal néztem szembe a dologgal. Egy markos műtősfiú áttolt (rendkívül megalázó, amikor csak úgy tolják az embert, és az ágy végével robbantják be a kétszárnyú ajtót. Nem ajánlom.) a tett helyszínére, majd békésen leparkolt velem a műtő elé, ahol az előző áldozatba próbáltak életet verni. Úgyhogy itt húsz percig hallgattam felváltva a nővérek pofozását és az orvosok GPS-készülékeinek szakszerű beállítási módjait. Szerencsére az előző beteg visszatért az életbe, és a műtő előtt azonnal lelkes horkolásba kezdett, úgyhogy máris következhetett szerénységem. Hát, a műtős nővérek nem egy szívbajos társaság, egy pillanat alatt lekötöztek, infúziót szúrtak, teleragasztottak tappanccsal, majd jött a sárga színű gázmaszk. Itt - érthető módon - egy kisebb képszakadás következett. Arra ébredtem, hogy kurva álmos vagyok. Egy ugyebár paradoxon, de hát úgy tele voltam nyomva vegyszerrel, hogy sötét estéken még éjszaki fényt is foszforeszkáltam volna.
Innentől már egy felfelé ívelő szakaszról tudok beszámolni, amiben több segítőtársam is akadt.
Ha a műtét után nem kezd el inni a páciens, akkor kiszárad a sebe, és később válogatott kínok közt fogja számlálni a hátralévő perceit. Úgyhogy én meggyőződéssel ittam. És egy életre szóló, forró barátságot kötöttem a “Cupp” babateával, aki az én társam volt e nehéz helyzetben.
Másnap reggel pedig átértékeltem a tejföl szerepét az emberi táplálkozásban. Sajnálatos, hogy ennek a csodálatos mannának oly kevés figyelem jut. De én ezentúl bőszen fogom hirdetni az igét, miszerint “Egyen mindenki sok-sok tejfölt!”. Csodálatosan hűsít ugyanis, és csúszik, és lágy, krémes íze feledteti, hogy egy véres seben kell átküzdenie magát a lefelé tartó úton.

Most pedig visszatértem a szakdogaírás setét bugyraiba, és úgy tévelygek itt, mint egy hitetlen a Paradicsomban.

Talán említettem már, hogy odavagyok a képregényekért. Mármint a jó képregényekért.

Úgyhogy megragadom az alkalmat, hogy újdonságra éhes olvasóim figyelmébe ajánljam Csordás Dániel remekbe szabott Nocturne-jét.

Nagyon szívszorító, felemelő, szimbólumokkal teli, szép magyar melankóliával fűszerezett könyv.

A szerző további munkái blogrollba szedve találhatók meg nálam.

Művelődjék, kedves közönség, kortárs magyar képregényekből. Mert szép, jó, vicces, aktuális, modern és magyar.

Nahát, idéznek. Teljesen véletlenül akadtam egy régi ismerősöm közösségi oldalán egy általam írt idézetre, amelyet fenti ismerős még régebben el is kért tőlem, annyira tetszett neki, amikor az én közösségi oldalamon olvasta.

Idéznek!!!

“Mintha szél forgatná a könyvek lapjait, a Nap átrohan az égbolton, az autók sohasem fékeznek… de én nem akarok sietni.”

(az ihletet mellesleg Madonna Ray of Light című videójából merítettem anno)

A fokhagymás olívaolajról beszélek.

Én, ugyebár, nagy barátja és kezdeményezője vagyok a különféle ételekkel való játszadozásnak (a konyhában) ((is)).

És hogy eleddig miért nem fedeztem fel a fokhagymás olívaolajat, az egy rejtély. Ugyanúgy nincs rá magyarázat, mint arra, hogy honnan fúj a szél, és milyen növény lehet a haraszt.

De nem baj, mert még fiatalon felfedeztem ez ételek legnemesebbikét, így hosszú és eredményekben gazdag éveket szentelhetek a fokhagymás olívaolajjal való kísérletezésnek.

Türelmetlen olvasóim biztosan várják már a receptet, amit ugyan nem szokásom megosztani, de végül is, ez nem igazi recept, csak egy pár perces művelet.

Fokhagymára piríts rá olívaolajon, míg szépen átsül, de meg ne égessed, meg ne keserítsed. Az olajat szűrjed le egy tiszta edénybe. Végy egy karéj friss, foszlós bélű, ropogós héjú kenyeret, és mártogassad ez isteni nedvet, és élvezkedjél rajta.

… mondtam már, hogy egy üdítő nyári költözéssel frissítettem fel a napjaimat? Végre nem egyedül lakom, mert bár annak is vannak szépségei, azért belé lehet fásulni, lustulni, lazulni. És nekem most össze felé kell tartanom, nem szét. Szóval költöztem, ekonomikusan, mert úgy kell ebbe a válságos időszakba.

És ma vettem négy csodálatos könyvet. Azért sorolom fel, hogy érdektelen olvasóim képet kaphassanak széleskörű, ám mégis cizellált ízlésemről.

1. Felix Salten: Bambi. ‘65-ös Móra-kiadás, rajzolt iniciálékkal. Bambi a kedvenc hősöm.
2. Égtájak, 1972, mert ezt a sorozatot gyűjtöm. Ez a harmadik, és hejj de sok van még az antikváriusoknál…
3. Adam B. Seligman: A civil társadalom eszméje. Egyrészt érdekel, képet akarok kapni arról, ki hogyan ír-beszél a civil társadalom eszméjéről, másrészt ezzel fogok foglalkozni hátralévő életemben. Képben kell lenni.
4. Sokféle modernitás. Ez egy tanulmánykötet sokféle szerzővel a L’Harmattantól, és nagyon-nagyon érdekel a modern társadalomról való diskurzus, hasonlóan a civil társadalomhoz. A kettő ötvözete pedig !…! (ide képzelj el valami király dolgot).

Odavagyok a jó könyvekért. Sőt, ha egy pasi le akarna fektetni, akkor előbb borulnék térdre egy jó könyvért (természetesen olyanért, ami nekem lett kiválasztva gondosan), mint egy csokor rózsáért, vagy bonbonért, vagy mit szoktak ezek a fiatalok ilyenkor bevetni.
Ja, sört.
Az is jöhet.

elegem van a közösségi oldalakon felbukkanó, esküvői-eljegyzési-külföldi nyaralásos képsorozatokat tartalmazó albumokból.

kár, hogy még mindig nincs “leszarom” gomb. Nyomnám, mint süket a csengőt.

olyan kedvem van, gyíkok.

Feels like a crap.

Eléggé.

Ha piszok kis sznob lennék, mint ahogy vagyok, most a poszt címét sitcomnak írtam volna. De én, többek között, jó fej is vagyok.

Egy kockablog nevű egység ihletett a következő párbeszéd kitalálására. Szigorúan kitalált, valóságot csak nyomokban tartalmaz, ellenben (remélhetőleg) nagyon vicces.

-Figyelj csak, most írd be ide a felhasználónevedet. Tudod, amelyikre azt mondtad, hogy ilyen biztos senkinek nincs.
-És akkor ide írjam be? De ékezettel? Vagy hogy gondoltad?
-Nem, ékezet nélkül.
-Jaaa. Jó. Ide gé-pe-lem, hogy ikszipszilon. Ékezet nélkül. Az az enter, amelyiken a nyíl van?
-Igen.
-De most kivitte. Most eltűnt minden!
-Nem az a nyíl…
-Ó. Akkor a másik nyíl lesz az, amelyikben kanyar van.
-Na igen… A következő sorba kell a másik szót írni, amiben a számok vannak.
-Macikám91?
-Pontosan, csak ékezet nélkül.
-”macikamkilencvenegy”
-Ha megpróbálod számokkal kiírni, az lesz a nyerő.
-De hogy írják a “macikam”-ot számokkal? Én nem tudom már ezeket a modern dolgokat!